Ha készítettél már weboldalt, akkor az elején valószínűleg neked is csak apró részletek voltak a fejedben arról, hogy milyen honlapra vágysz. Így van ezzel számos ügyfelünk is, akik honlap készítéssel keresnek meg bennünket. Van néhány megfogalmazott elképzelésük, de a folyamatot kicsit ijesztőnek és misztikusnak látják, nem tudják hogy hogyan fog ez a sok puzzle darabka egy koherens egésszé összeállni. Főleg, ha nem csak velünk dolgozik, hanem bekapcsolódik más szakember is a projektbe, például egy grafikus, marketinges, vagy, mint Szandra esetében is, egy fotós. Ilyenkor könnyen egy káosz kellős közepén találhatja magát, ha neki kell közvetíteni közöttük. Ideális esetben viszont a szakemberek együtt tudnak működni, ami nem csak az ügyfélnek jó, de a végén az eredményen is meglátszik. Úgy gondoltuk, hogy hasznos lehet, ha kicsit bepillanthattok ebbe a folyamatba, ráadásul nem csak a mi, hanem az ügyfelünk, Szandra szemén keresztül is.

Szandrával egy kedves ismerősömön keresztül kerültünk kapcsolatba, és azzal a feladattal keresett meg, hogy a lakberendező és home staging vállalkozásának készítsünk egy weboldalt. Egy pár üzenetváltás után telefonon pontosítottuk az alapvető részleteket, hogy lássuk, milyen weboldalra van szüksége. 

Ezt követte a személyes találkozónk, ahol minden részletet átrágtunk. Például Szandrának a színek tekintetében konkrét elképzelése volt, amik leginkább jellemzik őt az arany, fehér, fekete és rózsaszín. Természetesen azokat a témákat is részletesen átbeszéltük , ahol bizonytalan volt. Ilyen sarokpont volt a szolgáltatásainak a bemutatása: hogyan tudjuk a négyféle szolgáltatást egyszerűen és érthetően  prezentálni. Ennek eredménye lett, hogy két aloldalon mutatjuk be a szolgáltatásokat, ahol a látogatók könnyen megtalálják azt, amire nekik éppen szükségük van.

Ezen a beszélgetésen merült fel az is, hogy szükség lesz róla fotókra, hiszen a leendő ügyfeleinek fontos, hogy lássák, ki fogja kezelésbe venni az otthonukat. A feladatra természetesen Zsuzsit (a Jouca Portraits megálmodóját) ajánlottam, aki nemcsak  régi barátnőm, de szuper fotós is, és nem mellesleg nagyon szeretünk együtt dolgozni.

„Izgultam picit, hogy hogyan fognak összejönni a terveink és az eredmény, de minden nagyon jól működött. A projekt során nagyon átjött, hogy maximálisan fontos nektek is az hogy egy kerek egész legyen a weboldal, és örültem, hogy ti is közösen dolgoztok.A fotók kifejezetten a weboldalhoz készültek, és ez látszik a kész honlapon is. Fontos volt számomra, hogy ti is egyeztettetek, és nem nekem kellett közvetíteni.” – mesélte a közös munkáról Szandra, amikor visszajelzést kértünk tőle.

A találkozónk után Szandra elkezdett dolgozni a szövegeken, annak mentén, amit a találkozón közösen megbeszéltünk. Ahogy általában mindenkinek, Szandrának is az elején kicsit nehezen ment a szövegírás, de amikor elakadt, vagy kérdése volt akkor mindig konzultáltunk, és sikerült továbblendülni a holtpontokon, míg végül teljesen elégedett volt a végeredménnyel.

Nagyobb weboldalak esetén egyébként, vagy ha az ügyfél nem szeretné megírni a szövegeket, akkor szoktuk javasolni, hogy dolgozzunk szövegíróval, mert gyorsabb és “fájdalommentesebb” a folyamat. Ugyanakkor a szövegírás egy hasznos tapasztalat, és fejlődési folyamat is tud lenni, ha magunkban is pontosítjuk, és írásban kikristályosítjuk a szolgáltatásunk lényegét.

Miközben készültek a szövegek Zsuzsival is egyeztettünk a fotózással kapcsolatban. Lényeges volt, hogy ismerjük egymás szempontjait, és hogy mi az, ami fotós szemszögből is megvalósítható, majd ezek alapján készültek el a képek, kifejezetten a weboldalra. A fotózás után Zsuzsi elküldte nekünk a nyers képeket, és mindketten kiválogattuk a kedvenceinket. Ebből született meg némi egyeztetés után a végleges lista.

“Segítség volt, hogy Eszter is megnézte a nyers képeket, ő jobban átlátta a koncepciót, és kézben tartotta a projektet. Jobb rálátása volt, azt illetően hogy mi az ami beleillik abba  amit szeretnék és mi az ami nem.”

Amikor összeálltak a képek és a szövegek is, akkor Szandra elképzeléseit és támpontjait figyelembe véve elkezdtünk dolgozni a weboldalon. Kiválasztottuk a betűtípusokat, az oldalon megjelenő fő színeket és az arany dekorelemet, ami az egész honlapon visszaköszön. A munka során többször finomítottunk a részleteken, egészen addig amig Szandra azt nem mondta, hogy “Igen, ez így tetszik! :)”

Külön öröm, hogy Szandra végül abba a részletbe szeretett bele legjobban, amin a legtöbbet variáltunk!

“Az arany dekor az oldalon, amit Eszti kitalált nagyon jó, egyedi és játékos stílust adott a honlapnak. Pont olyan mint én, vidám és kreatív. “

Az egész közös munkát pedig így foglalta össze nekünk:  

“Akikkel korábban weboldalak kapcsán kapcsolatba kerültem ők főként informatikusok voltak, akik teljesen máshogy közelítettek meg egy kreatív szakmához kapcsolódó websiteot. Eszter látásmódja, és a projekthez való viszonya sokkal komplexebb volt, ez érződik a végeredményen is. Nagyon jól megértette az elképzeléseimet, és azt kitűnően öntötte formába. Összességében abszolút pozitív élmény volt, és nagyon elégedett vagyok. Jó visszagondolni az egész közös munkánkra.”

Az én szemszögemből is az egész projekt nagyon izgalmas volt, és szuper volt dolgozni rajta. Egyrészt mert Szandrával emberileg is jól kijöttünk, másrészt pedig mert úgy éreztem, hogy sikerült megragadni annak a lényegét, amit Szandra szeretett volna átadni a weboldalával, és ami a legfontosabb, hogy ő is elégedett a végeredménnyel.

Ha szeretnéd megnézni Szandra elkészült honlapját, akkor itt találod: http://alexandrainterior.hu/.

Azt pedig, hogy Zsuzsi szemszögéből milyen volt a közös munka, hogyan is zajlott a fotózás előkészülete és a képek készítése, azt itt olvashatod a blogban, a Jouca portraits oldalán.


Sharing is caring!